Sportcsillagok Gálaestje 2011
Az idei díjátadó - a 2010-es, Sportmax Újbuda sport-, szabadidő- és rendezvénycsarnokban tett kitérő után - újfent a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban lesz.
A december 19-én, 19 órakor kezdődő eseményre megközelítőleg 1000 vendéget várunk, szokás szerint megjelenik majd a sportélet színe-java, versenyzők, edzők, klub- és szövetségi vezetők.
A Sportcsillagok Gálaestjének fővédnöki tisztét Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vállalta el.
Rajta kívül megannyi politikus, prominens személyiség, a társadalmi és gazdasági élet meghatározó alakja jelezte érkezését.
A Duna Televízió csaknem egy tucat kamerával és mintegy 30 fős stábbal élőben sugározza majd a díjátadót, amit a tervek szerint az m1 felvételről közvetít.













