Napenergia az esport fenntarthatóságára

Néhány éve alapítottam egy esport klubot. akkor még csak 5 versenyzőm volt, de közülük ketten is sok kimagasló eredményt értek és érnek el a mai napig is. ahogy ez minden sportban, nálunk is úgy alakult, hogy ahol a sportolók és szponzoraik, menedzsereik nagyobb lehetőségeket látnak, oda mennek, így viszonylag gyorsan szaporodtak az új igazolások a klubom táján. Ez persze magától értetődően bevonzott néhány új szponzort is. Így jutott pénz bővítésekre, sőt, új helyet is nyitottam idén, ahova kezdőket és versenyzőket is várunk.

A sok számítógépnek, amiknek ráadásul nagy teljesítményűnek kell lennie a legjobb eredményekhez nagy az áramfogyasztása. Nem is a pénz miatt aggódom, hanem a fölösleges energiafogyasztás miatt. Így az új helyen a megújuló energia mellett tettük le a voksunkat. Átfutott az agyamon a napelemfarm létesítése is. Úgy gondoltam, hogy ha már lúd, legyen kövér. Képtelen vagyok kicsiben gondolkodni. Felvásárolnék egy nagy termőföldet, oda telepítenék egy napelemfarmot és az összegyűjtött energiából tartanánk fent a két telephelyet, Legalábbis ami az áramot illeti. Gondolom amit egy ilyen farm termel, abból akár 30 ilyen telephelyet is fenntarthatnék, így a többletenergiát eladnám. Olvastam róla, hogy az energiával való kereskedelem sok munkával, ügyintézéssel jár és különböző engedélyekre is szükség van hozzá, plusz a szolgáltató alacsony áron vásárolja meg ezt ügyfelektől, de ez engem nem riaszt vissza. Egyre jobban tetszik nekem a napelemfarm telepítésének ötlete. Ezzel úgy érzem, teszek azért, hogy egy jobb országban, jobb világban élhessünk és a fejlődésünk fenntartható maradjon.

Utánaolvastam a témának és kiderült, hogy az ilyesfajta beruházásokra kifejezett támogatás van. Nem csak kamatmentes kölcsönt igényelhetek, de kis- és középvállalkozások számára külön, többmilliós pályázati lehetőség is létezik. Mi a klub vezetőségével egy Kft-t üzemeltetünk, amely a klub mögött áll. Amennyire én látom, ez a Kft minden szempontból megfelel a kritériumoknak. Ezek szerint nyerhetünk támogatást, bár úgy gondolom, hogy ez pár milliónál többe fog fájni. Nyilván jobban utána fogok nézni ennek, konzultálok szakértővel. Sőt, valószínűleg többel is, hogy teljesen biztos legyen minden. Van egy ismerősöm a szakmában, benne megbízom. Ha neki is az a véleménye, hogy érdemes és hogy ez egy nyereséges vállalkozás lenne, akkor mindenképpen belevágok. Általában mindenben a fejlődés, vállalkozás lehetőségét látom. És szerintem ez egy nagyon fontos ügy, ami ráadásul napjainkban elég nagy nyilvánosságot kap és nagyon jó a presztízse. Az ilyen hullámokat érdemes meglovagolni és ezzel egy jó pontot adni az esport klubnak is. Ezzel biztosan kezdünk valamit marketinges vonalon is, kár lenne kihagyni a lehetőséget. Tudom, hogy amit írok, nagyon üzletiesnek tűnik, de én üzletember vagyok és nem tudok másképpen gondolkodni. Fontos, hogy a pénzem forogjon és gyarapodjon, de ha már van mit forgatni, szívügyem, hogy olyasmibe fektessek, amit hasznosnak találok. A napelemfarm telepítése éppen ilyen téma. Az esport sajnos nem ilyen széles körben megbecsült és elfogadott dolog. Az emberek legnagyobb része még mindig nem tartja igazi sportnak annak ellenére, hogy a profi játékosok „igazi sportolókat” megszégyenítő összegeket keresnek és közönséget mozgósítanak. Lassan alakul át az emberek tudatában, hogy ez is olyan, mint a sakk. A megújuló energia pozitív előjele talán hozzásegít ahhoz a folyamathoz. Ezt reméljük legalábbis a vezetőség többi tagjával együtt. Meglátjuk, hogy alakul.