A szédülés lelki okainak feltérképezése elengedhetetlen egy sportolónak

Egészen sokáig nem lehetett sportos alkatnak mondani. Gyerekként sokkal jobban érdekeltek a könyvek és a számítógép. Meg persze nagymamám hűtőszekrénye, ami tele volt csokival. Ezért sokáig kövér gyerek voltam, ami nem volt egy jó indulópont az iskolában. Évekkel később kezdtem el csak sportolni, a saját szórakoztatásomra. Mivel egész magas vagyok, így a kosárlabda tűnt a leginkább logikus választásnak Persze a kosárhoz sem elég az, hogy magas valaki. Rengeteget kell futni, ehhez pedig akkoriban nem volt tüdőm.

Szerencsére ez arra ösztönzött, hogy elkezdjek futni. Korábban sosem értettem, hogy mit lehet ezen szeretni. De szép lassan, ahogy túljutottam az első, kíméletlen fázisokon, elkezdtem azt érezni, hogy könnyebb lett. Ez csodálatos volt és innentől kezdve nem volt megállás. Elkezdtem folyamatosan sportolni és még ma sem hagytam abba. A deszkázás, úszás és futás továbbra is részei az életemnek.

A magasságom azonban sokszor bajt is hozott rám, a rengeteg pozitívum mellett. Az egyik ilyen az volt, hogy szinte mindenhol elájultam. Most pedig, bár ez nem kapcsolódik közvetlenül a magasságomhoz, a szemem alatti karikákkal küzdöttem. Az egyetem óta egyszerűen csak megjelentek ezek a sötét foltok és nagyon nem tetszettek. Teljesen elrontották a megjelenésemet, pedig belül én egy nagyon vidám és pozitív figura vagyok.

Valami megoldást kellett találnom, ez egyértelmű volt, mert nem szerettem volna így leélni az életemet. Szerencsére megtaláltam az interneten egy instanTENSE nevű oldalt, ahol nem csak a szemhéjam alatti karikákról tudtam olvasni, de még azt is megtudhattam, hogy mik lehetnek a szédülés lelki okai.

szédülés lelki okai

De ne szaladjunk ennyire előre. Először arról szeretnék kis leírást adni, hogy miként nézett ki az instanTENSE oldala. Szerintem a megjelenés elengedhetetlen fontosságú, ha az internetről beszélünk. Elvégre ez fogja megszabni azt, hogy milyen értéket társítunk elsőként az oldalhoz. Az instanTENSE pedig ebben hihetetlen jól teljesített. Minden menüpont úgy volt megtervezve, hogy azonnal érthető legyen. Nem tartok attól, hogy itt bárki el tudna veszni. Pár kattintás után már azon a részlegen is találtam magamat, ahol a szédülés lelki okai témát taglalták, a szem alatti karikák mellett.

A tájékoztatótól kicsit tartottam, mivel nem szeretek túl sokat a képernyő előtt ülni. Szerencsére azonban ez a szöveg annyira jól volt tagolva, hogy egy pillanatig sem éreztem azt, hogy összefolynának a betűk. Ami pedig nagy dolog nálam, mivel sokszor egy cikket alig bírok elolvasni. A legcsodásabb azonban az volt, hogy a tagolás mellett, a tájékoztató szövege is nagyon olvasmányos és igényes volt. Itt mindent megtudhattam arról, hogy mik lehetnek a szédülés lelki okai. Illetve azt is, hogy miként tudnám eltüntetni ezeket a fránya karikákat a szemem alól.

Nagyon felbuzdultam ezen, de azért minimálisan még mindig szkeptikus voltam, hogy ilyen könnyedén meg lehetne oldani ezt a problémát. Szerencsére azonban az oldal alján található volt egy olyan rész, ahol korábbi vásárlóknak a véleményeit tudtuk elolvasni. Ezek számomra a leghitelesebb bizonyítékai voltak annak, hogy a termék valóban működik és nem átverés. Ráadásul nem is volt olyan drága a szérum, amit ajánlottak. A leghihetetlenebb azonban az volt, hogy nem kell kiszállítási díjat fizetnünk érte, ha az országon belül rendelünk. Azonnal rá is nyomtam a rendelés gombra. A szérum pár nap alatt megjött és azóta teljesen eltűntek a karikák a szemem alól.