A vitorlás legénybúcsú

A sportok megszállottja voltam egész életemben. A gyermekkorom jelentős részében a szüleimet nyaggattam, hogy ismét új sportágat próbálhassak ki. De amennyire elszánt, annyira kétbalkezes is voltam. Kezdtem a labdarúgással, aztán jött a tenisz, a kosárlabda, a karate, majd végül a vívás. Kudarc volt mindegyik. Aztán egy szép nap megláttam a tévében a vitorlássportot. Vidáman szaladtam a szüleimhez, hogy elújságoljam nekik: igen, végre megvan az a közeg, ahol jól fogom magam érezni. A szüleim erőltetett mosolya minden gondolatukat elárulta. Már nem igazán bíztak bennem.

A vitorlázás azonban hamar a kedvenc nyári programommá vált, sportcsillag viszont sosem lett belőlem. Járkáltam kisebb versenyekre, de a szürke középmezőnyből sosem tudtam kitörni. Így megmaradt ez is egy jó kis hobbinak.

Az elmúlt időben sajnos egyre kevesebb időm marad vitorlázni, így minden adandó alkalmat megpróbálok kihasználni. Emiatt természetesen a legénybúcsúm programjában is ez volt az a biztos pont, amiből nem voltam hajlandó engedni.

A haverjaim sokat gondolkodtak rajta, hogy hogyan egyesítsék az ő elképzeléseiket az én határozott elvárásaimmal, aztán megtalálták a tökéletes programot. A legénybúcsú Balaton legjobb partszakaszán lesz, Siófokon. Ez a kedvenc Balaton-parti városom, de ezt persze ők is tudták. Elmondásuk szerint mindenre gondoltak, mindent nagyon jól megszerveztek. Bár először titokban szerették volna tartani az egész legénybúcsút, már az összes apró részletet ismerem.

A haverjaim vágytak valami extrémitásra. Vitorlázni, már többször vitorláztunk együtt, de a legénybúcsúmon valami felejthetetlen, különleges programot akartak, amire tíz év múlva is vidáman emlékezhetünk majd vissza. Már csak a sportok iránti mániámból is egyértelműen adódik, hogy imádom a megmérettetéseket, ha lehetne, szinte mindenből versenyt csinálnék. Emiatt nagyon feldobott a hír, hogy a balatoni legénybúcsúmon a kedvenc sportomat még felturbózzuk, és egy kisebb házi versennyel is megspékeljük a dolgot. A fiúk felköthetik a gatyáikat, ellenem semmi esélyük.

A házasságkötés, valamint így a buli is a haverokkal sajnos csak nyáron lesz. A menyasszonyomnak nem merek mondani semmit, de a vitorlás balatoni legénybúcsút talán már egy kicsit jobban várom, mint azt az ijesztő örökkön örökkét.