Mindenkinek szerintem voltak hős sportoló alakjai, mikor még gyerekek voltak. Én emlékszem azokra a hosszú nyarakra, mikor éppen az olimpia ment a tévében. Apukámmal mindig együtt néztük a Balaton mellett. Néha otthon, néha a parton, valamilyen büfében. Nem igazán értettem, hogy mi is a tétje annak, hogy valaki olimpiai bajnok lesz-e. Ettől függetlenül, teljesen a hatása alá kerültem. Olyan jó volt nézni azt, hogy ennyi ember összegyűlik egy helyre, egy közös szenvedély miatt, amit őszintén szerettek.
Az úszók voltak mindig a kedvenceim. Nem értem, hogy miért pont ez állt annyira közel hozzám. Talán azért, mert gimis koromban rengeteget úsztam. A gerincferdülésem miatt kellett ezeket a plusz órákat vennem az iskolán kívül. Bár akkoriban kifejezetten utáltam ezt csinálni, mégis, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most viszonylag egészségesnek vagyok mondható és nem fáj egész nap a hátam. Szóval, visszatérve az úszásra, mint olimpiai sportágra. Emlékszem mennyire szétvetett az izgalom, ahogy néztem a magyar sportolókat úszás közben. Fel sem fogtam, hogy micsoda fegyelem és erő kell ahhoz, amit ők véghez visznek.
Felnőttként pedig már másképp része az életemnek az úszás. Most már a saját pénzemből, saját kedvemre folytathatom ezt a tevékenységet. Elképesztő, hogy micsoda különbség van a két élmény között. Hosszú éveken át nem úsztam és, mikor először belevetettem magamat a medencébe, az valami földöntúli élmény volt. Azon is meglepődtem, hogy szinte nem felejtettem semmit és nagyszerű volt leúszni 30 hosszt. Régebben erre nem lett volna idő, mert apukámmal jártunk és mindig sietnünk kellett.
Azóta egyébként azon is sokat gondolkoztam, miközben úsztam, hogy mennyire döbbenetes, hogy ezt a stresszt és fájdalmat, bírják a profi úszók. Néha figyelem, ahogy a mellettem lévő sávban úsznak az emberek. Nem tudok ilyenkor mást tenni, kicsit bekapcsol a versenyszellemem. Amikor azonban egy nálam sokkal jobb sportoló van a medencében, szörnyű, hogy micsoda erőfeszítéseket kell tennem még ahhoz is, hogy szinten tartsam magam. Ez pedig hatványozottan lehet igaz egy rendes úszónál.
Sokszor amúgy nagyon feledékeny szoktam lenni és nem viszek szappant úszáshoz. Klórosan érkezek haza és ez nem a legjobb élmény. Pedig imádom a szappanokat. Az egyik ex-barátnőm mutatta meg nekem még annak idején a Biocity oldalát, ahonnan különleges szappanok bőséges választéka elérhető. Vicces, mert ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy a különleges szappanok engem bármennyire is tudnának érdekelni.
Elsőként azonban, mielőtt bővebben a különleges szappanok témáról beszélnék, elmagyaráznám azt, hogy milyen hely ez a Biocity, és még miket lehet kapni. Az akkori barátnőm nagyon rá volt kattanva mindenre, ami természetes, ezért sok biobolton átrágta magát. Ő mindig azt mondta, hogy a Biocity oldala győzte meg őt a leginkább. Mindig adtam a szavára, mert ilyen témákban tényleg szakértő volt. Egy ideig elfelejtettem azt, hogy létezik a Biocity oldala, aztán egyik este, mikor fürdés közben eszembe jutott, hogy milyen különleges szappanok voltak a fürdőnkben, mikor még együtt voltunk.
Be is kapcsoltam a gépemet, hogy elkezdjek különleges szappanok után kutatni, és a Biocity oldalát adta ki a keresésemre, az elsők között. Ez nagyon feldobott, hiszen rögtön kapcsolt az agyam és tudtam, hogy mihez csatolhatom ezt a helyet. Felléptem és bekerültem a különleges szappanok mennyországába.
Kicsit régimódinak lehet nevezni, mert annyira nem részesítem előnyben az online történő vásárlást. A Biocity azonban minden olyan problémát kiküszöbölt, amivel általában gondom szokott lenni. Az első például, hogy milyen a megjelenés. A Biocity oldala, már a színeivel és a kialakításával is azt sugallta, hogy egy megbízható, valóban természetesen helyre érkeztünk. Ebből már rögtön gondolhattuk, hogy az itt található különleges szappanok, nem csupán olcsón előállított termékek lesznek. A Biocity oldalán egyébként mindent meg lehet találni, amire csak szükségünk lehet, a különleges szappanokon kívül is. Ha van időnk, akkor a kezdőlapon mindig érdemes átböngészni az aktuális ajánlatot, hogy ötleteket gyűjtsünk és valamennyire képet kapjunk arról, hogy mégis mit kínál a Biocity.
Ennyit szerintem elég is tudni a Biocity kialakításáról, térjünk rá arra, hogy milyen különleges szappanok elérhetők náluk. Mint korábban említettem a Biocity választéka rendkívül bőséges és nem csak a különleges szappanok terén. Ezért tarthatnánk attól, hogy nem fogjuk megtalálni a szappanokat. A félelmünk azonban alaptalan, mivel, már a korábban említett, kiváló kialakítás nem fogja elengedni a kezünket. Csupán a felső menüt kell használnunk ahhoz, hogy a különleges szappanok részlegre kerüljünk, itt pedig kedvünkre válogathatunk szappanok közül.
Jelenleg összesen 60 féle szappan elérhető, ami egy csodás szám. Szerintem egy ilyen választék pont elég ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a változatosságot, de ne érződjön még túlságosan indusztriálisnak az oldal. Elvégre a Biocity oldalára pont azért jön az ember, mert kicsit ki akar szakadni a multik világából és valami személyesebb élményt kapjon. Ezt pedig megkapja, teljes mértékben. Az itt található különleges szappanok közül az összesen érződik az, hogy nem nagyiparban előállított termékek, hanem egyediek és, ha esetleg barátokat hívnánk át magunkhoz, biztos meg fogják dicsérni őket.
A termékek pont úgy vannak elrendezve, hogy sose érezzük túl soknak őket. A neveiket szépen ki lehet olvasni, illetve az ár is jól láthatóan fel van tüntetve. Így biztos nem fog félreértés érni minket. A 60 szappan sem túl kevés azonban, úgyhogy be tudunk állítani szűrőket. A szűrők segítségével pedig testre tudjuk szabni azt, hogy milyen szappanokat adjon ki nekünk. Sokféle szűrő létezik, úgyhogy bátran kísérletezzetek velük, amíg megtaláljátok a számotokra leginkább alkalmasat.
A különleges szappanok között rengeteg színű és illatú van. Nekem az egyik kedvencem a gojibogyós. Ilyet nagyon ritkán látni magyar boltokban, hiszen nem valami őshonos, megszokott növény. Az illata pedig fenomenális, igazi élménnyé teszi a kézmosást. Korábban ezt pedig el sem tudtam volna képzelni. Szkeptikus voltam sokáig azzal kapcsolatban, hogy mennyit tudnak hozzátenni az ember életminőségéhez ezek a különleges szappanok, de azóta, hogy rendszeresen használom őket, már el sem tudnám képzelni az életemet nélkülük.
Az online shopoknak azonban a legnagyobb próbája nem más, minthogy mennyire egyszerű a rendelés folyamata. A Biocity oldalán ez sem fog komolyabb fejfájást okozni nekünk. Mindent csak be kell helyezni a kosárba. Ez egy virtuális kosár, amit bármikor át tudunk nézni, mielőtt még leadnánk a rendelésünket. Ha megvagyunk, akkor már csak pár lépés és meg is indult a különleges szappanunk felénk. Megadjuk az adatainkat és kiválasztjuk a fizetési módunkat. Ilyen egyszerű az egész, semmi olyan, amit egy postai csomag feladása során ne kéne megtennünk.